Magyarországon vagyok. Fárasztó út áll mögöttem. Essünk hát neki! Szerda reggel 5kor elindultam Svédországból, Osloba. 5óra múlva felszálltam a Lillehammerbe tartó vonatra, immár Osloból. Lillehammerből felmentünk Hosnsjoba, kocsival. Másnap este, fél7kor kellett volna elindulnom Hornsjoból, hogy elérjem a Lillehammerből induló vonatot Osloba. Nos, hát ez nem így alakult. Negyed8 után indultunk el, én enyhe stresszben, és végülis éppen elértem a vonatot. Micsoda “Szerencse”! Így két órával később leszálltam a vonatról a Gardermoan-on, (az osloi reptér) majd eltöltöttem ott kilenc kellemes röpke órát, (22:00tól reggel 7:05ig) majd 9:35kor landolt a repülő a Ferihegyen. Végre. Ott már várt Édesapám és a Drága Nővérem, így végre megtömhettem bendőm Niki saját keze által kreált kenyeréből. Eztán Apival elindultunk, majd Győrben megálltunk, hisz dolga akadt. Így esélyt kaptam beszaladni a kedvenc boltunkba. Körül belül másfél órával később hazafelé vettük utunkat, Kőszegen, ahol Magdika várt sztrapacskával minket. (Kb dután 5kor, még mindig alvás nélkül) Nem sokkal később megérkeztünk Bettiékhez, ami az ideiglenes lakhelyemnek mondható, Táplánszenkereszten, Angelika nagy örömére. 
De ez persze nem alvást jelntett, hanem rohanvást sietséget, hisz az én drága kedves barátnőim találkozót szerveztek a belvárosban. Így hát 10perc múlva, már újra Api kocsijában robogtam, Betti házát és ezzel Táplánszentkeresztet is hátrahagyva, Gyöngyöshermán felé. Julcsi barátném nyitott ajtót lelkesen, így onnan folytattuk utunkat (immár Édesapám óvó tekintete nélkül) a többiek és a belváros felé. Ahol meg is ünnepeltem a “NO DRUGS NO ALKOHOL” szabály végét 1dl Tokaji Furminttal és egy karamellás forrócsokival. 10körül értem haza, és éjfél körül feküdtem le. Ami azt jelenti, hogy 38 óra alvás nélkül.
Szóval igen, immár ennyi. Megtaláltam az utam, a belső nyugalmam. Új terveket sződtem, és elkezdtem ezek megvalósítását. Ne feledjük, azért kellett nekem ez a 4hónap, azért jelentkeztem, ami a blogom címe is. “The Road to find myself” Hát kedves barátaim, ez megtörtént. Így nincs tovább helyem ott. Azért hogy mulassam az időt a barátokkal, na na! Persze jól hangzik. De ez most nem az én utam. Oda kell tennem magam egy kicsit, hisz maga a Világ vár. Az pedig mint tudjuk, nem láblógatás lesz. Tehát nem is azt kellene gyakorolnom.
Úgyhogy emnberek, vége a programnak is (számomra), így vége a blognak is. Arról biza nem fogok írni, hogy mennyire nem találok munkát csodás fővárosunkban.
Kívánok minden drága olvasómnak boldog életet, és köszönöm, hogy növeltétek a nézettség számát, illetve remélem, hogy tudtam néha mosolyt csalni az arcotokra!
Üdv és öröm!
Zsófi
mi lett veled? irj meg 1 postot! jelentkezzek vagy ne ebbe a szervezetbe?