Itt van előttem a Tökéletes Kávé. Caffe Latte, négy barnacukorral, nagy, sötétkék, vastag bögrében, olyan tejhabbal, hogy a cukor nem esett bele.
Ennyi.
Ez a Tökéletes Kávé.
A kávézó viszont korántsem ennyire tökéletes. Mármint “normális” szempontból kifogástalan. Egy shopping center közepén van. Csak azért vagyok itt, mert most is korábban végeztem, csak kicsit messze vagyok a belvárostól. Ezért találtam ezt a shopping centert, közepén ezzel a hellyel. Nagyon jól néz ki mondjuk, a kiszolgálás is profi. A belső építész is rendkívül jó munkát végzett. Wayne’s Coffee. Ennek köszönhetően meg is fizettem mindezen elvárásokat, így harminc svéd koronáért iszom a Tökéletes Kávét. A kávégép valószínűleg meghaladja, sőt messze el is hagyja a magyar minimum követelményeket, az ára talán még a másfél millió magyar forintot is. Ez az a hely, ahol szívesen dolgoznék. Rendszer van, minőség van, és vendég van! Annál kevésbé szívesen vagyok viszont vendég. Bár ahhoz képest mondjuk, hogy a shopping center közepén van, hangulatosnak mondanám. De nekem nem elég. Ez a felszínes vásárlóréteg ami körülvesz, bekebelezett mindent. Hálisten van egy csöpp rész itt körülöttem amit nem sikerült elfoglalniuk, ez nekem és a kitűnő chill out lounge zenémnek köszönhető.
Jó érzéssel tölt el, hogy rossz érzéssel töltött el ahogy végig mentem ezen a szaron. (bocs) Merthogy végigmentem! Benéztem az összes tömegcikkeket árusító üzletláncba, majd mindegyikből ki is jöttem üres kézzel. (Még jó!) Annyira rossz érzés ezek alatt a neonfények alatt mászkálni az “ugyanolyat” árusító boltokban… A sok felszínes ember között. Egy nagymama-nagypapa páros állt mellettem az egyik neonfénycső alatt, a körülbelül egy éves unoka a babakocsiban mellettük. Egyszer csak k.va nagy csattanás, (azért tudom, hogy k.va nagy, mert még a zenémen keresztül is tisztán kivehető volt) a gyerek fejest ugrott a járólapra. Erre mit lép ez öreg páros? A papa gyorsan rám pillant, hogy mit szólok, (igyekeztem nagyon csúnyán nézni) majd felveszi a gyereket aki ordít mint a sakál, a mama meg közben nézegeti a pulcsikat tovább,halál nyugodtan, és esetleg szidja papát, hogy miért nem volt figyelmesebb. (???) Ez a társadalmi réteg vesz körül. Betegek.
(Most észleltem, hogy a pultban két srác van és egy lány. Az egyik srác alacsony és barna hajú, a másik magas és szőke. A lány is szőke. Valahonnan ismerős ez a felállás…)
Az igazság az, hogy négy hónappal ezelőtt ebben a környezetben még otthon voltam. Mostmár nagyon idegen. Vagyis nem. Nem idegen, hanem frusztráló. Semmiképpen sem pozitív.
Két napja csak a tegnap említett sushi csodát ettem. Senki nem főzött otthon, helyette megnéztük az Inglorious Basterds-t. A pulton, illetve a pultban (ami üveg), csábító eledelek sorakoznak. Nemcsak finomnak ígérkező sütik, hanem még finomabb szendvicsek és saláták. A négy hónappal ezelőtti Zsófi minden bizonnyal már a kávéval kért volna egyet a finomságok közül. Na de a mostani Zsófi! Ha ha! Ó nem! A mostani Zsófi pallérozott elméjében még csak fel sem merül a gondolat, miszerint vennie kéne bármit is. Csak nevet magában a régi Zsófin. Félreértés ne essék: nem azért nem veszek, mert “ÚÚÚ én aztán de erős vagyok kibírom az éhséget, és majd otthon felrakom a blogomra, hogy kibírtam!” Áh dehogy! Mindenki kibírja az éhséget. Nem nagy cucc. Inkább ez a “Minek is vennék? Annyira nem vagyok éhes, hogy ne bírjam még pár napig. Főleg, hogy bőven van tartalék a testem néhány részén… ” 
Szóval csak azt a mindent érő eszközt, a pénzt költeném. Valszeg egy vagyonba is kerülnek azok a fánkok. Főleg, hogy tegnap határoztam el, hogy le kéne fogynom végre. A fizikumom már oké, hála a Humananak, de azért még láthatóak azok a kényelmes kis párnácskák a popómon.
Ezek a dolgok rendkívül jó érzést nyújtanak. (Mármint nem a párnácskák, hanem az előtte említettek.) Csak úgy dagasztják a szív és napfonat csakrámat!
Ugyanezt érzem az emberi kapcsolataimmal is. Egyszerű. Nem fogok időt, energiát pazarolni arra, aki erre nem érdemes. Ennyi. Semmi félrevezetés, indulat, vagy harag. Csupán logikus gondolkodás. De most gondold végig: Minek? Mert hátha egyszer szükségem lesz a segítségére? HAHAHA! Na ne nevettessük egymást! Inkább megoldom máshogy.
Tisztulok. Az életem is.
Csupa szív!
És az emberek is akik e szívhez közel állnak.
14-e van. 17én látom őket. Várom ám. Akkor szünet lesz ám a blogon is. Nem gondolod, hogy a holidayt blogolással akarom tölteni?! Na ugye.
Elfogyott Wayne kávéja.
Még egy óra hátra van a találkozóig.
Csend van, nagy csend.
Teljesség kéne. De az még sajnos nem jött el. Bár nem is sajnos!!! Hisz mekkora kaland áll előttem, odáig eljutni. Wááá! Ezt imádom nagyon az életben. Minden és minden egy egy újabb kaland. Nemcsak a főzés Hornsjoban negyven emberre, vagy a 35kgos zsákok felpakolása a kamionra, hanem a spirituális kalandok, utazások! A legjobbak. És mindennek még csak az elején vagyok, szóval képzeljétek csak, miket fogok átélni! Wááá. Alig várom! Pompás.
Na mostmár nem chill outot hallgatok, hanem liftet. Ez csak még jobban pörget. És nevetnem kell, mert róluk énekel. Erről a tömegről. Istenem, nevetnem kell, mert közben látom is őket. 
El kéne menni január 2án a búcsúkoncertre mindenképp. Tedd már le azt a nagy felesleget. Bárki elbírja. Sportos kordzakó. Springfield, k.va jó! Arany Marlboro. Nagy ház, nagy család. Fajtiszta kutya, gyeptégla. Három kocsi.
-Ejj de gáz. Most történt valami, amiért meg kellett szakítanom az előadásom. Bááááz… A két pultos srác kijött a pultból és leültek a vendégek közé!!! Nagyon ciki. Mert sok a vendég, -
Még 38 perc…
32…
A barna hajú srácnak rutinból megy a meló. Szerintem még flairezik is. A mozgásából ítélve, ahogy pörgeti a karamellaszirupos üveget. (Merthogy itt nincs alkohol.) A szöszi közel sem ennyire rutinos. Csak áll, és néz. Néha lefőz egy kávét.
De jól érzem magam!
Szerintem ők is ugyanolyan furcsán néznek rám, ahogy én szemlélem őket, és ahogy mindenki más is rám néz itt e környezetben. “Mit keres ez itt?”-gondolják. “Bakancsban van, és muszlim férfi sálat hord… Biztos külföldi!”-mondják egymásnak.
Hehe! Hát biztos is!
